Sajnos a legutóbbi látogatásunk a Szeleta-barlangnál nem úgy alakult, ahogy szerettük volna és már akkor megfogadtuk, hogy ellátogatunk ide a közeljövőben, ha szép idő lesz.Nem terveztünk mára kirándulást, de a reggeli madárcsicsergés és a szikrázó napsütés csak kicsalt minket egy órácskára az erdőbe.Az 1770-es években épült egykoron "Kancellária" mára  Kohászati Múzeum mellett parkoltunk le Felsőhámorban, innen kezdtük utunkat a tanösvény jelzésén a régi Zsófia-kilátó sziklája felé.A térkép szerinti leágazásnál útnak tényleg csak nagyon jóindulattal nevezhető, dzsungel kezdeményt találtunk.A kilátót az alá épült katonai objektum miatt bontották le,nevét Lilla édesanyja után kapta.Legnagyobb sajnálatunkra arrafelé nem tudtunk tovább menni, így a tanösvényen kapaszkodtunk fel a gerincre.A csapás mellett egy picike, név nélküli forrást találtunk, amiből inni sajnos nem lehet, viszont nagy esőzések utáni nyomai végig láthatóak a hegyoldalban.A tetőre felérve egy közeli szirtről nagyon szép kilátásban volt részünk a Palotaszállóra és Szent István-lápára.

Innen tényleg már csak pár lépésre volt a Szeleta-tető és az alatta elhelyezkedő barlang.Igencsak elcsodálkoztunk, hogy legutóbbi látogatásunk alkalmával (szakadó esőben, gyerekkel az ölünkben) hogy tudtunk itt leszaladni.Az utat nem nagyon lehet eltéveszteni, sok helyen jól látható jel vezet le.

A barlangba elidőztünk picit,ismerkedtünk Herman Ottó munkásságával, a Szeleta-kultúrával és élveztük a kinti hőmérséklethez képest jócskán hűvösebb klímát.Mivel se ősember csontokat, se babérlevél alakú lándzsahegyeket nem találtunk, visszafelé vettük az irányt.Ez a mai sétácska tökéletes volt arra ,hogy jó étvágyat csináljon az ebédhez és hogy elhatározzuk, holnap ha jó idő lesz, csinálunk egy fennsíki túrát Bánkútról Bél-kőre és vissza.

A szabad hétfő sok ember álma és ha még a család is szabad, az maga a főnyeremény.Mivel csodálatos napsütésre ébredtünk reggel, így hamar úgy döntöttünk,hogy menni kéne valamerre.Kapóra jött ez az útiterv, amit már régebben leírtam a jegyzetfüzetembe, hátha alkalom adódik pár kódot beírni a "Bükk szirtjei" igazoló füzetbe.A Szentléleki kavicsos parkolóból indultunk 11 óra magasságában, az aszfalt útról az "összefonódó fáknál" mentünk be az erdőbe, a kék jelzésen.Innen száz méterre található a Látó-kövek (704 m) a Bükk-fennsík déli részén húzódó kövek (Három-kő, Tar-kő, Cserepes-kő, Pes-kő) északi testvére, hasonlóan csodás panorámával, de sokkal kényelmesebb megközelítéssel. A sziklára egy kicsit mászni kell, de nem vészes,az öt éves kisfiam egy kis segítséggel egyedül jött fel.Fentről szép kilátás nyílt a Lázbérci víztározóra és Mályinkára.

A Kék kereszten a Mária-forrás felé vettük az irányt, útközben egy csíkos hátú kismalacot is láttunk, ami az út melletti érhez jött le inni.Szerencsénkre a koca nem volt a közelben ,de legalábbis mi nem találkoztunk vele.A forrás bő vizű,mellette asztal és szalonnasütő található.A legenda szerint az ide vezető út mellett lévő másik két forrás - a Szilvia,és az Ágnes- teszik teljessé a családot, amik egy erdész három lányáról kapták a nevüket.Innen ereszkedésbe kezdtünk, ami számszerűsítve majd 200 métert jelent két kilométer alatt.Vadregényes tájon a Csondró patak szurdok völgyén keresztül érkeztünk meg Odvas-kőre (557 m).

Megkerestük a szirt kódját,tettünk az arcunkba egy kis elemózsiát, majd a piros jelen indultunk a tervezett utunk utolsó állomásához Buzgó-kőre (540 m).Szikrázó napsütés fogadott minket a csúcson és rengeteg gyík, amik velünk együtt élvezték a nap kellemesen melegítő sugarait.A kód a szikla legtetején van megtalálása különösebb gondot nem okozott. Kb. egy félóra szieszta után vágtunk neki a visszaútnak, ami a kezdeti lejtő után immáron emelkedőként kísért minket vissza a Látó-kövekhez.