2014.04.05. 21:36
Garadna,Örvény-kő,Magos-kő,Udvarkő barlang,Majális park
Péntek este három lehetséges útvonal volt a fejünkben hol kellene eltölteni kis hétvégi sétánkat,egy kilátós,egy barlangos és egy lillafüredi,ez utóbbit hamar eldobtuk mivel sokat voltunk arrafelé mostanság.A másik kettő viszont annyira jónak ígérkezett hogy összekapcsoltuk és így 16km-el lett gazdagabb a túra cipőnk.A 15 ös busszról ismét Garadna va.-ig mentünk,innen lefelé indultunk a sárga kereszt jelzésen,ami a régi lovarda után kb.100m balra megy be az erdőbe.
A Három-kúti völgy szépen emelkedve indít minket az oldal csúcsára,közepén a Kápa forrás nyújtana kis felfrissülést ha vízhozama kicsit nagyobb lenne.Első etapunkat az Arany lépcső zárta aminek a tetejére érve éreztük a lábunkban hogy magasan járunk ahhoz képest ahonnan indultunk.
A Bánkútra vezető aszfalt útra felérve már a piros háromszög volt az új barátunk,ez egészen Örvény-kőig kísért minket.A csúcsra felérve sok sziklamászóval,egy Jókai emlékművel,és egy Dédestapolcsány-Lázbérci víztározó panorámával találkoztunk.
Itt megebédeltünk,pici szieszta majd indulás immáron csak kellemes lejtéssel tovább utunkon Magos-kő felé.Az új csapáson három özikével is sikerült összefutni illetve egy oly csodálatos kilátással amire annyira nem voltunk felkészülve hogy egy 20 percre le is heveredtünk bambulni a tájat.
Szívem szerint egy napot is maradtam volna annyira tökéletes volt itt minden,mivel fáradtak nem voltunk és az innen levezető utat is viszonylag jól ismerem úgy döntöttünk felkutatjuk "Dante poklát" az Udvarkő barlangot.A vizünk a kezdeti kaptatót igencsak megsínylette de mivel a Bükkben 2 km-enként van egy forrás így nem gondoltam hogy lesz problémánk ebből,illetve a térkép is jelölt két víznyerő helyet, az elsőt a Sólyom kúti pihenőnél ami valamikor szebb napokat is megélt,és volt vize is,most viszont csak egy elárvult béka úszkált a kút kis házában.A második a Csókás forrás amit immáron a piros kereszt jelzésen találtunk meg de sajnos itt sem jártunk sikerrel felfrissülés szempontjából.Csüggedésre semmi ok hisz a barlang is és a Felső forrási pihenő is belátható távolságon belül van.
A Udvarkő-barlang egy beszakadt víznyelő melynek érdekessége hogy a mélyén akár 10-15 fokkal is hűvösebb lehet.Elképesztő volt látni hogy a természet mire képes.
Túránk utolsó állomása Felső forrás vízháza volt amiben évek óta nem tudok csalódni
Innen 40 perc alatt értünk a piros kereszten a Majális parkba ahol nyugtáztuk hogy ma este sem kellesz altatni minket.
2014.04.04. 01:59
Garadna,Alsó-Sebesvíz,Szepesi rét,Lillafüred
Március elejével viszonylag korán jött a jó idő és hétvégenként sikerült legalább egy napra kiszabadulni a város nyomasztó fogságából,így tettünk a hónap utolsó szombatján is kis családommal.Egy kellemes kis 8km körüli séta volt a terv Garadna,Alsó-Sebesvíz,Szepesi rét,Lillafüred útvonalon.Reggel a 09:15 ös busszal indultunk a kis vonat Garadna végállomásáig ahol ez a tábla volt segítségünkre az elindulásban.
Ómassa irányába indultunk el a műúton,kb 300 méter után balra leágazott egy kis murvás erdészeti út a zöld túrajelzést követtük majd ismét balra immár egy erdei vízmosás medrében kezdtük meg kalandozásunkat.
Jól érzékelhető volt hogy itt bizony a víz az úr és Garadnán a tábla sem hazudott (az út nehezen járható).Ahogy bukdácsoltunk a kidőlt fák között halk csobogás szűrődött le a hegyről,nem nagyon értettem a dolgot ezért kíváncsian keresgettem hogy itt vajon milyen patak folyik.
Persze gondolhattam volna hogy nem véletlenül nevezik ezt a helyet Sebesvíznek.Innentől az út egy kicsit meredekebb mint ami kényelmesnek mondható viszont a látvány mindenért kárpótolt minket.
A kaptató felénél egy kis pihenőhelynél meg is találtuk hol tör utat magának a víz a hegyből egy barlang formájában.
Itt csatlakozott a sárga jelzés az utunkhoz amit innentől kezdve Lillafüredig követtünk.A barlangtól kb még 500 méter emelkedőt leküzdve jutottunk ki a műútra amin tovább haladva kis idő múlva megérkeztünk egy komfortos pihenőhelyre ahol fedett szaletli és 3-4 asztal volt,itt elfogyasztottuk jól megérdemelt tízórainkat.Innen már csak kényelmes séta a csodálatos tavaszi napsütésben kb 4km.Jobb kézre rét,magaslesek balra két barlangocska bejárata amik engedély nélkül nem látogathatóak.Az aszfalt út végén jobbra vesszük az irányt a Szepesi rét felé.
Vesszős völgy felsőrészéhez hamar elérkeztünk ahol én szívem szerint letértem volna a jelölt útról az István kilátóhely reményében de a család leszavazott és amit Sebesvízen emelkedtünk azt itt most duplán kaptuk vissza ereszkedésben,a lejtő közepén a Vesszős-forrás oltotta szomjunkat.
Kicsi pihenő után kb 500 méter volt az 5ös busz végállomása ami szerencsénkre indulásra készen várt minket.
Csodálatos kis 4-5 óra volt ez ismét a Bükkben remélem mihamarabb kint leszek megint.